- Nem hiszem... hisz ki nem féltené a barátnőjét, hogy elveszik tőle, ha az ilyen gyönyörű és jófej? Szerintem megöl, ha csak meglát a közeledben. - mondta kicsit feszengve. Én, ha lehet még hangosabban nevettem el magam. - Ne nevess! Komolyan mondom!
Eltartott pár percbe mire újra megtaláltam a hangom, és végre kifejtettem neki szórakozottságom okát.
- Kezdem azt hinni, hogy szerinted Niall valami terrorista szervezet fejese. Nem értem mit izgulsz ennyire, nem ismerek nála aranyosabb embert a földön, ráadásul - legalábbis amennyire tudom - megbízik bennem. És te sem akarsz elcsábítani, nem igaz? - kérdeztem, mire hirtelen csönd lett. - Ugye?
- Mi? Ja nem, persze, amúgyis, tudod, hogy van barátnőm.
- Hát akkor meg? Nincs min izgulnod. - jelentettem ki.
- Remélem igazad lesz... - mondta, majd a vonal szétkapcsolt.
Három hete volt a buli, rá két napra reggel pedig a fiúk elindultak turnézni, délután pedig a fekete hajú fiú állított be Louis nélkül magányos kis rejtekembe. Ott jobban megismerkedtünk, telefon számot cseréltünk, és azóta sokszor találkozgattunk, így ő lett (természetesen csak Nix után) a fiú legjobb haverom. Aki, mint kiderült, egyáltalán nem olyan kemény csávó, mint ahogy mutatja magát... most komolyan, mitől fél ennyire Nialltól?
Ó, Niall! Na igen, nem esett túl jól, hogy miután végre egymásra találtunk, rá pár napra ő elrepült a világ másik végére. És még csak nem is képletesen! Természetesen amikor tudtunk Skypeoltunk, vagy hívtuk egymást, de ez elég ritkán fordult elő, hisz 1) az idő eltolódás miatt ő akkor aludt, mikor én éberen mulattam az időt, és ez így fordítva 2) nagyon el volt havazva, egyik napról a másikra új helyeken kellett megjelenniük, vagy épp egy nap tíz helyen adtak interjút, esetleg dedikáltak. Így történt az, hogy Ő és szürke szemű haverom most fognak találkozni először, mikor a fiúk hazajönnek egy kis pihire.
Terveim szerint, mikor ma megérkeznek békén hagyom, akármennyire is szeretnék egyből a karjaiba omlani, hisz tudom, mennyire fáradt lesz, és hogy mikor visszatérnek az egyetlen dolog amire szükségük lesz, az egy jó kiadós alvás a saját puha ágyukban. Aztán amennyi ideig csak lehet - vagy ameddig rám nem un - kettesben leszünk, és csak élvezzük a szabadság édes ízét.
Délután négy körül állt meg a sárga taxi a házunk előtt, amiből szeretett bátyám szállt ki. Mit ne mondjak, elég vicces látványt nyújtott; aranybarnára sült bőrén csak úgy folyt végig az eső, és a naptól kifakult haja csapzottan lógott a szemébe, hisz a londoni borús időjárás még őt sem kímélte, mert a víz nem nagyon foglalkozik azzal, hogy az ember fia (esetleg lánya ) épp híres e, vagy sem.
A taxis kivette a bőröndöket, és míg Lou behozta őket, én gyorsan kifizettem - az egyébként méregdrága - taxist.
Mire beértem a kék szeműnek már nyoma sem volt, viszont hallottam a lenti zuhany hangját. Szóval úgy döntöttem, hogy amig ő rendbe szedi magát, én összedobok valamit a konyhában, ami nem haladja meg az én csekély főzéstudásomat sem.
Tíz perc múlva a legidősebb Tommo melegítő alsóban és egy még rá is nagy fehér hosszúujjúban vánszorgott be a konyhába.
Én egy gyors öleléssel és arcrapuszival köszöntöttem, amit mosolyogva nyugtázott.
- Igazán rádférne egy borotválkozás. - húztam el a szám, túl játszva a szerepem, fájdalmas képpel dörzsölve az arcomat. Ő felnevetett, majd amolyan "én vagyok a nagyobb" mozdulattal összekócolta szőke fürtjeimet.
- Hiányoztak már a tanácsnak álcázott beszólásaid. - mondta, majd lazán levágta magát az egyik rántottával megpakolt tányér elé.
Kikérdeztem, hogy milyen volt, aztán én meséltem el neki, hogy milyen volt nélküle; az egyetem utáni bandázásokat a haverokkal, a magányos estéket, Scottot és a csajos programokat Nixel.
- Apropó, Nixy! Ha nem gond, ma nála aludnék. - mondta, mire nekem felcsillantak a szemeim.
- Uuu, nem, dehogy gond! - villantottam rá legnagyobb mosolyom. - Legalább végre mi is kettesben lehetünk Niall-lel! - lelkesedtem, ám Lou arca előbb elkomorult, majd holt sápadt lett. - Öhm... Louis... jól vagy? Totál sápadt lettél.
Bátyám lassan rám emelte tekintetét, majd pár percig némán nézett, miközben lassan letette a villát a kezéből.
- Nem aludhatsz Niall-lel! Kettesben meg főleg nem! - rázta a fejét, én meg totál lefagytam. Hogy mi van?
- Tessek? - kérdeztem már-már hisztérikusan. Három hete nem láttam, ő meg azt mondja, hogy nem lehetek vele?"
- Azt mondtam, hogy nem. Aludhatsz. Egyedül. A. Pasiddal.
- Hirtelen az én pasim?! - csaptam le az asztalra idegesen az evőeszközt. - És egyáltalán, mégis milyen jogon mondod meg nekem, hogy mit csinálhatok, és mit nem? - pattantam fel idegesen.
- Úgy, hogy a bátyád vagyok, ráadásul nálam laksz, szóval én döntöm el, hogy ki jöhet be ide, és mikor, vagy hogy elengedlek e, vagy sem! - mondta, majd ő is felpattant a helyéről.
- Mégis mi történt veled? Eddig teljesen normalis voltál! Mi ez a hirtelen jött atyáskodás? Istenem, a bátyám vagy, nem az apám, semmi közöd ahhoz, hogy mit csinálok, vagy épp, hogy mikor, esetleg kivel!
- Nem érdekel, hogy mit mondasz! Nem engedem, hogy együtt "aludj" Niall-lel ma este! - tette idézőjelbe ujjaival az aludj szót. - Sőt, mostmár elintézted, hogy ha rajtam múlik, nem fogjátok egy hamar édes kettesben mulatni az éjszakát! - na és nekem itt borult el az agyam. Szememre sötét fátyol kúszott, és a szemben levő tükörben, ami az előszobában van, szinte láttam, ahogy szikrázik a szemem a haragtól.
- Mégis min aggódsz ennyire? Hm?! Hogy esetleg bánt? Vagy megront? Ugyan már, ő. Niall, az Isten szerelmére, a legjobb barátod! - aztán hirtelen fény gyullt eddig tudatlan fejemben. Gonosz mosoly húzódott végig az arcomon. - Óóó, rájöttem! Csak nem! A szuper bátyuska aggódik az icike-picike hugocskája ártatlanságáért! - mondtam gúnytól és gyűlölettől csöpögve. Louis arcán hirtelen valami átsuhant, de túl gyorsan visszavette a pókerarcot, viszont ez a kicsi baki is elég volt ahhoz, hogy rájöjjek; beletrafáltam, mégpedig a közepébe! - Hát eltaláltam! - nevettem fel, de csöppet sem vidáman. - Hát, Louis, sajnálom, hogy összetöröm az álomvilágodat, de én, a drágalátos barátnőddel ellentétben, már rég nem erősítem a szűzek sorait! - mondtam, majd, mikor megláttam Louis arcát, hirtelen megbántam szavaimat, és legszívesebben visszacsináltam volna az egészet. Ha lehet, meg fehérebb lett, és csak tátogott, mintha keresné a szavakat. És úgy sejtettem, hogy az előbbi kirohanásom nem a rámeső része döbbentette le ennyire. És jól sejtettem. Hupsz.
- Sz...Szóval, Nixy, még... még... - kereste a megfelelő szót. - azt mondod,hogy ő még nem... szóval ő még... szűz? - nézett rám elkepépedve.
- Nem gondoltam, hogy nem tudod! - magyarázkodtam, hiába.
- Pedig nem... de így már mindent értek.
- Mit?
- Hát... - kezdte, és háttal a konyhapultnak támaszkodva vizslatta a földet. - már kétszer majdnem... na tudod. Egyszer, mikor érte mentem egyszer meg... öhm... - nézett jelentőségteljesen az asztalra, mire én undorodva ugrottam el.
- Ezt most mért kellet? Jó volt nekem a naiv tudatlanság! - neztem rá bosszúsan, mire ő csak megforgatta a szemeit és halványan elmosolyodott miközben megrázta a fejét.
- De nem ez a lényeg... csak... szóval ő mindig leállított, és eddig sosem értettem hogy miért. De ha tudtam volna, nem próbálkoztam volna!
- Tudod te, hogy mennyit ettem itt?? Ahol ti majdnem... de ugye nem meztelenül ült itt? - néztem rá sokkolva, még mindig az előbbin fennakadva.
- Hany, állj már le! Nem, persze, hogy nem!
- Huh, jó,megnyugodtam! - fújtam ki a levegőt, de inkább nem mentem vissza az asztalhoz, hanem Louis mellé dőltem.
- Én viszont nem! - nézett rám csillogó szemeivel. De számomra ez nem volt szép, mert azon kívül, hogy a testvérem, tudom, hogy akkor csillog igy a szeme, mikor mérges és elkeseredett.- Na, ne csináld... - bújtam hozzá. - Biztos nyomós oka van annak, hogy nem mondta még el. Szerintem csak fél...
- De mégis mitől?! - nevetett fel keserűen, és bár nem értettem, hogy ezen mi borította ki ennyire, próbáltam megnyugtatni.
- Nem tudom. De ismerem, és biztos vagyok benne, hogy amint alkalmasnak tartja az időt, elmondja majd. - mondtam, mire - bár nem valami határozottan - bólintott. Én pedig hirtelen elszakadva tőle erélyesen néztem a szemébe. - És szeretném, ha addig te nem tudnál erről. Azaz neki nem kell tudnia, hogy elmondtam a titkát, azt meg főleg nem, hogy neked! Értetted? - kerdeztem, bár inkább kijelentés volt. Louist kicsit meglepte a hirtelen hangulatváltozásom, de végül erre is rábólintott.
Hirtelen ellökte magát a pulttól, és a hátsó udvar felé vette az irányt.
- Mit csinálsz? - kérdeztem értetlenül.
- Megyek friss levegőt szívni. - mosolygott rám a válla felett hamiskásan. Én felnevetettem, majd utána futottam.
Kint az ajtó előtt elővett egy doboz cigit, amiből mind a ketten kihúztunk egyet. Nem szoktam gyakran cigizni, csak stressz helyzetekben. Hirtelen, miközben kifújtam a füstöt, bátyámra pillantottam.
- Igéred?
- Ígérem... - mondta, és egy nagyot szívott a cigijéből.
