2015. március 26., csütörtök

Zayn ♡

Sziasztok, tegnap este szomorú hír érte a directionereket, ugyanis Zayn otthagyta a bandát. :'( Nagyon nagyon nagyon sajnáljuk, hiszen mi is szeretjük, és épp ezért elfogadjuk a döntését is. ( Azért reménykedem, hogy vissza tér a bandába.) ;)  Sok sok kitartást és ölelést minden directionernek !!!!!  ♡♥♡♥
                                                   

                                                  PUSZI:Ena ♥

2015. március 7., szombat

-A buli - Nixy (8.fejezet)

-Nix kikísérnél a konyhába? - nézett végig rajtam Lou, majd elismerően mosolygott.
-Persze - kacsintottam egyet.
-Amint bementünk Loui becsukta az ajtót, majd szenvedélyesen elkezdte csókolgatni a nyakam vonalát. Felültetett a konyha asztalra, és a lábaim közé helyezkedett. Ajkai egyre lejjebb haladtak a dekoltázsom felé, amikor kicsit megrezzentem. Ezek után pedig mélyen a szemembe nézett, majd lágyan megcsókolt, én pedig a hajába túrtam. Egyik kezét a derekamra csúsztatta, a másikat pedig a fenekemre, amennyire az asztal engedte. Olyan furcsa volt, gyorsan váltott, minden rezzenésemre figyelt, tudta hogy mit és hogy akarok, szavak nélkül értettük egymást. A csók után ismét vissza tért a nyakamhoz, először belefúrta az arcát a hajamba, éreztem ahogy elmosolyodik, és kicsit felkuncogtam, mire mindketten kicsit nevetni kezdtünk. Hátra simított egy tincset, így a nyakamat semmi sem takarta. Elkezdte gyengéden puszilgatni, és szívogatni. Közben az ajkaimat harapdáltam, mennyei érzés volt, de kezdtem egy kicsit kijózanodni a tudattól hogy bárki barmikor ránk nyithat, megint. Természetesen így is történt Niall volt, de amint meglátott minket, hirtelen vissza is csukta az ajtót. Louis hirtelen abba hagyta a kényeztetésem, és félig hátra fordult, de addigra már senki se állt az ajtóba.
- Ugye nem Hany vagy Hazza ?
-Nem, Niall volt.
-Vissza kéne mennünk. - Mondta szomorúan.
-Ja.
-Upsz.
-Mi az?
-A foltok. A nyakadon
-Basszus tényleg - és kitört belőlünk a nevetés.
-Ha Harry meglátja szerintem megöl.
-Hany se lesz túl boldog. Most mi legyen? 
-A hajad talán eltakarja.-Mondta, és vissza simított egy nagyobb tincset a vállamra. Közben gyengéden végigsimította a nyakam vonalát. Majd óvatosan levett az asztalról, és kék tekintete megakadt az ajkaimon.
 -Miért vagy ilyen rohadtul ellenállhatatlan?
- A vérembe van. - Mosolyogtam. Óvatosan magához húzott , és édes csókot lehelt az ajkaimra. Az egész testem bele remegett. Örömmel viszonoztam lágy csókját. Azt hiszem teljesen magába bolondított......
-Ki megyünk? 
-Menjünk
Csapatunk nagyjából szét volt szórva, de összefutottunk Zaynnel, aki Perrivel nevetgélt, és Liam is elvolt az egyik haverjával. Odacsapódtunk Louis x faktoros haverjaihoz, tök jó fejek voltak, és úgy hülyéskedtünk, mintha ezer éve ismernének. 
-Mindjárt jövök.
-Hova?
-Mosdó
-Oks - mondta a kékszeműm, és egy puszit nyomott az arcomra.
Azzal elhagytam az ölelő karokat, és a fürdőszoba fele igyekeztem. De nem vagyok hülye, nem a földszintit választottam, ahova bárki bemehet, ugyanis ott ilyenkor káosz van, inkább felmentem a Tomlinsonféle vendégszobához tartozóba. Amihez amugy kulcs volt, az egész felső folyosóhoz ilyenkor. Persze mindenki a banda köreiből tudta a kulcsok helyét, hiszen volt hogy egy egész nyarat itt töltöttünk. Meg amugy is.
A folyosón legnagyobb meglepetésemre Niallbe botlottam. De komolyan majdnem rá is estem szegényre.
-Hát te?
-Annyira nem rajongok a tömegért- vicces, hogy ezt pont egy világhírű fiúbanda ír tagja mondja.
-Ja -nevettem- Figyu a konyhás incidenshez visszatérve.
-Nem láttam semmit, de óvatosabbak is lehetnétek, akárki lehetett volna a helyemben. 
-Tudom, és egyszerűen csak.....
-Nem tudtál ellenállni neki?- fejezte be helyettem a mondatot.
-Valahogy úgy
-Ja tudom, de most komolyan ti tényleg nem csináltátok?
-Neeeem!!!
-Jó, jó bocsi, csak nem tudom...úgy szikrázik körülöttetek a levegő, ha csak egy helységben tartózkodtok, már akkor is, nem tudtok ellenállni egymásnak, és minden lehetséges alkalommal úgy neki estek a másiknak, és faljátok egymást, hogy az ember azt hiszi hogy valaki fel fog robbani.
Kitört belőlem a nevetés.- Tényleg ennyire durva ?
-Na jó ennyire azért nem,de amugy igaz.
-Komolyan ?
-Aha, és ha ez nem lenne elég Louist még soha nem láttam ilyennek, tegnap miután hazavitt, este átjött hozzánk, és folyton mosolygott, és rólad beszéllt. Szerintem sikeresen magadba bolondítottad.
-Azta! Ez most komoly?
-Hazudnék?  Neked?  Louisrol?  Ilyen ügyben?  Én ?
-Nem
-Na akkor ?!
-Bocsi csak nem tudom
.Hahahaha
-Jól van na
- Amugy te mi járatban ?
-Mosdóba indultam
-Ja. nem láttad Hanyt ?
-Asszem a tv szobába van
-Köszi
-Nincsmit
-Még talizunk
-Ok és köszi
- szivi
Gyorsan elrohantam a fürdőbe, és igazítottam a sminkemen, mivel egyre jobban pirosodott, és lilult a nyakam, megpróbáltam elfedni, nem sok sikerrel.Minden alkalommal amikor eszembe jutottak a foltok, Louis és minden elmosolyodtam  mint egy hülye. Nagyjából halványítottam a nyomokat, eltakartam a hajammal, és rohantam vissza a nappaliba, ahol a buli központja volt,a dj pulttal, amit természetesen dj Malik hamar elfoglalt, Perrievel az oldalán. Nagyon bírom Perriet, kedves, aranyos csajszi, és mióta Zaynnel eggyütt van, sokkal vidámabb lett. Remélem sokáig tart majd a kapcsolatuk, igazán szép párt alkotnak.