Az előbb ajtócsapódást hallottam, ergo bátyám lelépett. E kettőből arra következtetek, hogy épp egymást boldogítják. Na szuper, ez is elérkezett... a legjobb barátnőm otthagyott egy pasi miatt! Az a pasi ráadásul a közvetlen rokonom! A bátyám!
Hirtelen ötlettöl vezérelve küldtem egy körüzit a srácoknak, kivéve persze Lout; *Fél óra múlva tali a központon! Lounak és Nixynek ne szóljatok!*
A központ egyébként nem más, mint egy közeli szórakozóhely, nekem meg sürgősen szükségem volt egy kis kikapcsolódásra.
A válasz majdnem mindenkitől igen volt. Zayn ugyanis mást küldött; *Zayn épp elfoglalt, Perrie*
Én gyorsan magamra kaptam valami csinosat, buli smink, fésű, aztán már taxiba is ültem.
Ott gyorsan bejutottam, és az izzadt, táncoló tömegen átfurakodva egyből le is vágódtam a pulthoz. Kértem valami fura nevű koktélt, és néztem a tömeget. Hátha felfedezek egy ismerős arcot, de sehol semmi.
Hirtelen egy szőke ciklon csapódott le mellém, én pedig tűzetesen átnéztem, a zöld lötyit szopogatva a kezemben.
A lány kb egy magas lehet velem, max 1-2 évvel idősebb. Hangja vékonyka és csilingelő, feltűnően világoszöld szemek, telt idomok. Csak a haja festett. Hihehetlen. Gyakorlatilag tökéletes. Ebből adódóan csak is egy kis bunkó pi...
- Szia! - fordult hirtelen felém, én pedig annyira megilyedtem, hogy elejtettem a poharam. Az utolsó pillanatban viszont pont sikerült elkapnom. Na szuper. - Uh, annyira sajnálom, nem akartalak megilyeszteni! - sajnálkozott, szemeiben pedig őszinte aggodalmat véltem felfedezni. Na nem! Nem hiszem el, hogy még kedves is! Persze, ha én is ilyen lennék, nem lennének ilyen problémáim, mert akkor nem engem, hanem én hagynám ott a haverom egy srácért.
Egy grimasz ült ki az arcomra. A szőkeség pedig félreérthette, mert szégyenlősen inkább a tömeget kémlelte. - Látom zavarlak, úgyhogy én menné...
- Nem, bocs, csak elbambultam! Semmi baj, tényleg, csak meglepődtem. Egyébként szia. - vágtam a szavába, és reménykedve elmosolyodtam. Nem akartam, hogy itt hagyjon, mert jó társaságnak tűnt. Bár úgy igazából abban a pillanatban bármilyen társaság meg tette volna. - Kérlek maradj! - suttogtam, és a zenétől még inkább lehetetlen volt meghallani. A szöszi viszont kedvesen elmosolyodott, és aprót bólintott.
- Becky - mutatkozott be.
- Hany. - biccentettem.
A fiúkat nem láttam sehol, így hát maradtam az új barátommal, aki meglepően jó társaságnak bizonyult. Egyre több és több dolgot tudtunk meg egymásról, és hol együtt szidtunk valakit, hol együtt nevettünk egy-egy nyári, bulis vagy szimplánt rokoni látogatásos sztorin.
Épp a hetedik kör koktélunkat szürcsölgettük, mikor föltette azt a kérdést, ami úgy tűnt, megismerkedésünk óta nyomta a szívét.
- Mitől voltál olyan letört, mikor idejöttem hozzád? Úgy néztél ki, mint egy védtelen kiskutya akit elhagyott a gazdája.
Én elhúztam a számat és megpróbáltam átgondolni a válaszom. Bár ez elég nehézkesen ment ennyi elfogyasztott alkohol után.
- Hát... - nem voltam biztos benne, hogy érteni lehet amit mondok. - a legjobb barinőm, Nixy úgy látszik össze fog jönni a bátyámmal, Louissal. Bár lehet, hogy már össze is jöttek... nem tudom, de mindegy is. A lényeg, hogy már most hanyagol. És félek, hogy elvedztem az egyetlen igazu barátom.
Egészen bisztos voltam benne, hogy a beszédem nem egészen volt olyan tiszta, mint szerettem volna...
A szöszi emésztgette a dolgokat, aztán hirtelen fölragyogott az arca.
- ÚR..IS..TEN!! Te Hany Tomlinson vagy! Nem hiszem el, higy épp Hanna Julia Tomlinsonnal lelkizek! - sikongatiott, bár én már nem teljesen tudtam felfogni, hogy mit mondott, mert egyszercsak hatalmas hányinger kapott el. Ezt próbáltam a tudtára is adni, annak reményében, hogy segít. Végül sikerült megértetnem vele. Egyből megtámasztott, és próbált eltámogatni a mosdóig, de lehetelen küldetésnek bizonyult.
Hányásom ugyanis Harold Edwart Styles cipőjén landolt. Igen drága lehetett, mert a zöld szemek haragosan villantak sápadt arcomra.
Viszont nekem elmúlt a hányhatnékom. Pont akkor egyenesedtem fel, mikor a másik két srác is csatlakozott köreinkhez.
- Hi guys. - mosolyogtam rájuk, majd hatalmasat nevettem végignézve szerény kis csapatunk arcain. A nagy nevetébe elvesztettem az egyensújom és előrezuhantam... egyenesen az ír fiú karjai közé, aki kicsit megtántorodott a hirtelen plusz súly miatt. Én nem tudtam, és úgy igazán nem is akartam felállni, egyszerűen csak minden gondomat elfelejtve (meg minden mást is) röhögtem bele a világba.
A szőke srác aggódva pillantott le rám, majd rosszallóan megrázta a fejét. Én pedig elvesztem kék szemeiben.
- Mennyit ivott? - kérdezte Niall Beckytől, aki szégyenkezve kerülte a fiúk pillantásait. - Sokat... - mondta végül.
- Mondtam már, hogy nagyon gyönyörűen kékek a szemeid? - szólaltam meg, miközben még mindig Horan kék szemeit vizslattam. Ő halványan elmosolyodott.
- Köszi. Neked is gyönyörűek a szemeid - suttogta azzal az édes ír akcentusával.
Egyik kezével végigsímított az arcomon.
- Niall! - hallottam egy dühös hangot a hátunk mögül. Harry, ki más.
- Szerintem haza kéne vinni. - Liam. Ez volt az utolsó amit még hallottam, majd egy nagy ásítás kíséretében először a zene, aztán minde más is elhalkult és a világ sötétbe borult...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése